Kutyasétáltatás közben rengeteg hozzáértő-szagértő kutyulógus hosszas kutatásokon alapuló szakvéleményével van alkalmam találkozni. Amíg elérek a ház bejáratától a szokásos játékplaccig (150 m) minimum 2, játék közben (alkalmanként minimum 1 óra intenzív labdázás) világosban 4, sötétedés után 2, levezető séta  alatt (igény szerint 0,5-1 km) minimum 3 nagy tudású személy tesz javaslatokat és fontos ténymegállapításokat a kutyám tartásával kapcsolatban. Ha mindeközben szakad az eső, akkor megúszhatjuk a 0-1 közti darabszámban a beszélgetéseket, de sajnos az idei év különösen száraznak mondható... Aki tehát matekból jó, az sejtheti , hogy egy ilyen tüneménnyel való létezés nem kevés felesleges plusz emberi kommunikációval jár együtt. És itt most nem arra gondolok, hogy más kutyásokkal hétköznapi dolgokról csevegünk addig, amíg az ebedvények játszanak. Mindenféle kutyamentes Pali Bácsik jönnek labdázni, és Mari nénik kijelenteni, hogy egy ilyen aranyos SKÓT JUHÁSZ (what? vajon most akkor ez nekünk szól, vagy ott a környéken van esetleg Lessie is, csak nem látom?) bizony rengeteg törődést igényel. Mondjuk ez utóbbit már csak abból is kitalálhatják, ha naponta kétszer kinéznek az ablakukon, ugyanis ha jól időzítenek, akkor a napi 3-4 órás labdázást végig nézhetik. A bácsik legalább többnyire nem engem dobnak meg a labdával, bár már ért olyan kellemetlen atrocitás, hogy hétköznap reggel 8-kor egy rettenetesen csövön lévő 50-es, nem a legbiztatóbb külsővel rendelkező "nő" úgy hozzám vágta a kemény kislabdánkat, hogy egy hétig a szivárvány minden színében pompázó, buci térdkaláccsal voltam gazdagabb. Én értem, hogy ő csak játszani akart a kutyával, de hogy az előre helyett miért a háta mögött két méterre álló gazdinak sikerült nekivágni a labdát, egy szarkész emberhez képest igen nagy erővel, az most már örök rejtély lesz számomra.

Testi és mentális egészségi állapotom megóvása érdekében az utóbbi időszakban rászoktam a gyerek arra való használására, ami valójában: beállítottam munkakutyának. Szerencsére az új munkahelyem a legkirályabb dolog, amit csak kívánhattam magunknak, ugyanis főnök, kollégák és ügyfelek egyaránt szívesen látják MollyBabit az official irodakutyánkként. Ő pedig ott segít ahol tud: reklámozza környezetkímélő termékeinket, meglabdáztatja az ügyfeleket, és már csak a puszta jelenlétével is emeli az iroda amúgy is jó hangulatát. Igaz a bejárás következményeként a kellemes beszélgetőpartnerek száma ötszörösére növekedett, és most már nem csak a saját, de a kutya testi épségét is veszélyeztetem az őrült belvárosi forgatagban. Szerencsére Molly okos, és az autók/biciklisek/rolleresek közelébe sem megy, így aggodalomra semmi ok. Nem úgy, mint egy aggasztóan ostoba bácsi esetében, aki a kutyám láttán előbb óvva intette a kedves nejét, hogy meg ne simogassa a tömött 6-os villamoson az ebet, mert majd követni fogja, és nem tudja lerázni (?!:( ). Ezt követően megkérdezte az udvariasnál egyel szigorúbb hangnemben, hogy spániel-e? Köpni-nyelni nem tudtam, így inkább csak a kutyával kommunikáltam az utazás hátralévő idejében.

Mivel egész nap valaki foglalkozik a kisasszonnyal, ezért délutánra hullafáradt, és így munkából hazaérve már csak egy nagy játék és egy kis séta kell neki, ezért jut időnk másra is, MollyBabi alás szolgájakénti szuperáláson kívül. Például némi nemű tornagyakorlatra, melyek az ünnepien telt testalkat megelőzésének reményével kecsegtetnek. Személyi edzőm természetesen nem más, mint MollyBabi, aki rendíthetetlenül segítségemre van a húzócskával, legyen szó akár guggolásról, akár hasizom gyakorlatokról. Ha pedig a szellemi állapotom megengedi, zeneszerzésben is remekelünk. Jelenleg több új saját számon is dolgozom, de addig is, amíg ezek fülkész állapotba nem kerülnek, tanulok némi kevergetést Mószi Kapitány OKJ-s Dj szakkörének keretein belül. Amíg az újabb megbotránkoztató muzsikák váratnak magukra, addig aki esetleg lemaradt volna az első szerzeményemről, annak itt egy durva emlékeztető! Fogyasszátok egészséggel!