Aki korábban rendszeresen olvasta a blogot, vagy csak olykor belefutott egy-egy bejegyzésbe, az joggal hihette azt, hogy eltűntem, megszűntem létezni, vagy csak Mollyval karöltve letettük a lantot (esetünkben inkább tollat, vagy még sokkal inkább a klaviatúrát).  Nos, az utolsó feltételezés nem is áll oly messze a valóságtól. A december-januári arcon pörgős időszakot követő, rövidebb jellegű téli álmot egy melankólikus tavaszi fáradtság váltotta fel, melyek következtében a napi kötelező feladatokat is csak szájhúzva láttam el, az egyebeket pedig teljesen levettem a to-do listámról. MollyBabi blogírását az elkönyvelt sikertelenség okán még az egyebeknél is hátrébb tettem a teendők közt, így esett meg a baleset: 4 hónapnyi, ám végtelennek tűnő szenvedés következett  a Tündérhercegnő kalandjai hiányában a mélyen tisztelt publikumra, azaz mind a 6 olvasómra. No nem mintha ihletből, vagy eseményből hiány lett volna, egyszerűen csak nem álltam készen a világ felé történő, látszólag teljesen felesleges információ szolgáltatásra.
Most, hogy rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, megemelkedett a napsütéses órák száma, megint sokkal derűsebbnek látszik a világ, így sokkal könnyebb visszatérni a normál kerékvágásba, és ismételten belevetni magamat az olykor feleslegesnek tűnő dolgok művelésébe. Ráadásul, mivel Mószival egy héten annyi dolog történik, mint egy átlagos emberrel egy évben, sokkal nagyobb annak az esélye, hogy valami érdekeset, hasznosat, vicceset sikerül kreálnom a kis sztorijaiból, és ha akár csak egy mosolyt, jó érzést, vagy pozitív gondolatot eredményez az írásom, akkor már nem is mondható elfecséreltnek az a rövid idő, amit belefeccöltem.
Pár hónapja felelőtlen ígéretet tettem Mószi Kapitány munkásságával kapcsolatban, miszerint míg én a zenélésre koncentrálok, ő meglep Titeket pár rövidebb illemkódexszel. Ezek tematikájukat tekintve az élhető közlekedés és bulizás etikáit boncolgatták volna, de sajnálatos módon még a mai napig sem készültek el.  Ennek két prózai oka van:1: rájöttem, hogy MollyBabi továbbra is csak egy kiskutya, aki konzekvens gondolatok nélkül, a boldog írástudatlanságban tengeti mindennapjait, így hiába adom a szavakat a szájába, az érdemi munka rám vár. Ergo ugyanúgy akkor kerülhet csak sor ezek megírására, ha éppen nem dolgozom, zenélek, pihenek és/vagy satöbbi, plussz nem árt, ha még kedvem is van hozzá.
2: Az ötletek, vázlatok megszületésekor kivétel nélkül az emberiség tetemes része iránt érzett,  és hosszú évek alatt elhatalmasodott gyűlölet volt a múzsám. Rövid ideje ugyan, de dolgozom azon, hogy ez megszűnjön, ám egyelőre még csak a szánalom szintjére sikerült leredukálnom ezt a nagy negatív érzelemtöltetet. Amíg pedig anyázás, fröcsögés és agyfasz nélkül nem tudom megfogalmazni az egyébként sajnos többnyire valóban életképtelen, és saját maga számára is terhes lények rendeltetésszerű működésére vonatkozó alapelveket, addig inkább megtartom magamnak a viselkedéskultúra helyességéről alkotott véleményemet.
Addig is, amíg harcot vívok a lelki békémért (hahaha xD), és igyekszem a világot a lehető legjobb színben feltüntetni magam és embertársaim előtt, folytatom a Mószi kalandokat és a zenélést, hátha másoknak is jót teszek ezekkel. Magamnak biztosan, ugyanis legutóbbi műalkotásomra (ami már megvan vagy két hónapos is) már szinte büszke vagyok. Ha még elkerült volna ezidáig, akkor ím a remek alkalom egy kis hájtekre.
És most jöhet a jogos kérdés: ha mindent én csinálok, akkor mégis milyen feladat hárul MisszMószra? Hát mindösszesen csak annyi, hogy legyen cuki, egy igazi kis boldogságos szertetbomba, és sikeresen levizsgázzon hétvégén a kutyaiskolában. Az első kettőt azt mindig hiba nélkül hozza, a harmadikért meg tessék mindenkinek szorítani vasárnap!

Kutyasétáltatás közben rengeteg hozzáértő-szagértő kutyulógus hosszas kutatásokon alapuló szakvéleményével van alkalmam találkozni. Amíg elérek a ház bejáratától a szokásos játékplaccig (150 m) minimum 2, játék közben (alkalmanként minimum 1 óra intenzív labdázás) világosban 4, sötétedés után 2, levezető séta  alatt (igény szerint 0,5-1 km) minimum 3 nagy tudású személy tesz javaslatokat és fontos ténymegállapításokat a kutyám tartásával kapcsolatban. Ha mindeközben szakad az eső, akkor megúszhatjuk a 0-1 közti darabszámban a beszélgetéseket, de sajnos az idei év különösen száraznak mondható... Aki tehát matekból jó, az sejtheti , hogy egy ilyen tüneménnyel való létezés nem kevés felesleges plusz emberi kommunikációval jár együtt. És itt most nem arra gondolok, hogy más kutyásokkal hétköznapi dolgokról csevegünk addig, amíg az ebedvények játszanak. Mindenféle kutyamentes Pali Bácsik jönnek labdázni, és Mari nénik kijelenteni, hogy egy ilyen aranyos SKÓT JUHÁSZ (what? vajon most akkor ez nekünk szól, vagy ott a környéken van esetleg Lessie is, csak nem látom?) bizony rengeteg törődést igényel. Mondjuk ez utóbbit már csak abból is kitalálhatják, ha naponta kétszer kinéznek az ablakukon, ugyanis ha jól időzítenek, akkor a napi 3-4 órás labdázást végig nézhetik. A bácsik legalább többnyire nem engem dobnak meg a labdával, bár már ért olyan kellemetlen atrocitás, hogy hétköznap reggel 8-kor egy rettenetesen csövön lévő 50-es, nem a legbiztatóbb külsővel rendelkező "nő" úgy hozzám vágta a kemény kislabdánkat, hogy egy hétig a szivárvány minden színében pompázó, buci térdkaláccsal voltam gazdagabb. Én értem, hogy ő csak játszani akart a kutyával, de hogy az előre helyett miért a háta mögött két méterre álló gazdinak sikerült nekivágni a labdát, egy szarkész emberhez képest igen nagy erővel, az most már örök rejtély lesz számomra.

Testi és mentális egészségi állapotom megóvása érdekében az utóbbi időszakban rászoktam a gyerek arra való használására, ami valójában: beállítottam munkakutyának. Szerencsére az új munkahelyem a legkirályabb dolog, amit csak kívánhattam magunknak, ugyanis főnök, kollégák és ügyfelek egyaránt szívesen látják MollyBabit az official irodakutyánkként. Ő pedig ott segít ahol tud: reklámozza környezetkímélő termékeinket, meglabdáztatja az ügyfeleket, és már csak a puszta jelenlétével is emeli az iroda amúgy is jó hangulatát. Igaz a bejárás következményeként a kellemes beszélgetőpartnerek száma ötszörösére növekedett, és most már nem csak a saját, de a kutya testi épségét is veszélyeztetem az őrült belvárosi forgatagban. Szerencsére Molly okos, és az autók/biciklisek/rolleresek közelébe sem megy, így aggodalomra semmi ok. Nem úgy, mint egy aggasztóan ostoba bácsi esetében, aki a kutyám láttán előbb óvva intette a kedves nejét, hogy meg ne simogassa a tömött 6-os villamoson az ebet, mert majd követni fogja, és nem tudja lerázni (?!:( ). Ezt követően megkérdezte az udvariasnál egyel szigorúbb hangnemben, hogy spániel-e? Köpni-nyelni nem tudtam, így inkább csak a kutyával kommunikáltam az utazás hátralévő idejében.

Mivel egész nap valaki foglalkozik a kisasszonnyal, ezért délutánra hullafáradt, és így munkából hazaérve már csak egy nagy játék és egy kis séta kell neki, ezért jut időnk másra is, MollyBabi alás szolgájakénti szuperáláson kívül. Például némi nemű tornagyakorlatra, melyek az ünnepien telt testalkat megelőzésének reményével kecsegtetnek. Személyi edzőm természetesen nem más, mint MollyBabi, aki rendíthetetlenül segítségemre van a húzócskával, legyen szó akár guggolásról, akár hasizom gyakorlatokról. Ha pedig a szellemi állapotom megengedi, zeneszerzésben is remekelünk. Jelenleg több új saját számon is dolgozom, de addig is, amíg ezek fülkész állapotba nem kerülnek, tanulok némi kevergetést Mószi Kapitány OKJ-s Dj szakkörének keretein belül. Amíg az újabb megbotránkoztató muzsikák váratnak magukra, addig aki esetleg lemaradt volna az első szerzeményemről, annak itt egy durva emlékeztető! Fogyasszátok egészséggel!

Páran a kedves olvasók közül már láthatták, hogy milyen vicces is tudok lenni, ha az alkalom megkívánja. Az előző posztban képet adtam EszterCake-ről, ami egy parádés csomagolásba bújtatott szülinapi ajándéknak álcázott szóvicc volt, egyúttal megfenyegettem a nagyérdeműt, hogy ennek férfi változatát is hamarost elkészítem. Ez a napokban meg is történt, ugyanis a legkedvencebb és egyben egyetlen kisöcsém betöltötte a 24. csodálatos életévét, mely a legkiválóbb alkalom arra, hogy ELSÜSSEK (hahaha) egy újabb, a magánhangzó-harmónia törvényén alapuló szóviccet.

Ím csodálhatjátok ezt a cukrászati mestermunkát, mely DávidKák címszó alatt futott be a történelembe. Az elkészítéstől az ajándékozásig félelemmel vegyes várakozás ütötte fel fejét piciny lelkemben, ugyanis nem voltam abban biztos, hogy ezúttal humortalanságom győzedelmeskedett-e bunkóságom felett. "Hiánypótló műalkotás, mézeskalács alapon életre keltett, tökre nőtt, boldog, nyílás előtti, hippi kalapos gomba is lehetne, de vajon mi a f*sz ez?" - tanácstalankodott némi megvetéssel a szemében MollyBabi, a Minden Szagértő.
Mindenesetre az ünnepelt végül örvendezve vette át a kis csekélységet, és polca díszes ékeként végső helyére ültette. Ugyan egy gondosan megmunkált portréra számított, de saját bevallása szerint nem tévedett nagyot. Végtére is szép dolog az önkritika, meg persze a hasonló mértékben öröklött szar humorérzék is Boldog szülinapot még egyszer, Öcskös!

És ha már a friss és ropogós dolgok a téma, akkor hallgassátok meg MollyBabi ajánlásával a legújabb Kala EP-t. Garantáltan szórakoztató erdei-űrfankyt produkált az úriember! Jó étvágyat hozzá!

Legutóbb ismét sikerült eggyel komolyabban megmerényelnem az emberiséget, mint az egészséges lenne. Legalábbis egy embert csúnyán áldozatul ejtettem, ugyanis szülinapja volt és én készültem. Kihasználva az alkalmat, hogy MollyBabi épp egy gyenge ficamból lábadozik, közben pedig egy terjedelmesebb értekezésen dolgozik, ezt a posztot kisajátítanám teljesen, valószínűsíthetően a célközönségem, azaz mind a 4 ember (köszi Anya, hogy már Te is olvasol!) legnagyobb örömére.

Tehát vissza az eredeti témához: születésnap. Mi is lehet a legjobb ajándék egy ilyen alkalomra? Segítek: nem az, amit tőlem kap az ember. Hajlamos vagyok olykor humort vinni az ajándékozásba, amivel csak az a probléma, hogy rajtam kívül más nem nagyon érti. Gyakran még az ünnepelt sem. Most is valami hasonló volt a helyzet, bár ez alkalommal érthető lett, csak nem annyira vicces....de ne legyünk telhetetlenek! Az ajándékom tárgyát egy szóvicc képezte. Egy szóvicc, a rosszabbik fajtából, gondosan becsomagolva. A mellékelt ábrán láthatjátok a mézeskalácsból megsütött epres-banános tortát, ami csak névlegesen köthető ezek közül bármihez is.

Nem tudni, hogy finom, vagy használható-e bármire, de én legalább jót nevettem. Ahogy a feliratot, és a mögötte megbúvó jelenséget (EszterCake -az ünnepelt neve, és a mézeskalácsbaba mása a tortában) értelmezni próbálja az ember, először egy babaváró meglepetésre asszociálhat, mely esetben az azonos nemű utódot gondosan megválasztott édes jó anyukája nevével kívánják fémjelezni. Itt szerencsére szó nincs erről, csak egy gyengébb pillanatomban világot látott ez az elgondolás, és nem volt türelmem kivárni azt, hogy Eszterka anyai örömök elé nézzen. :) A "torta" tetejének eltávolítását követően rituális szarkofág feltárásban lehet része a szülinaposnak, mert a fedél elmozdítása után egy morbid vigyorral az orcácskáján, békésen nyugvó sütibabát, embernagyságú toszkán számoszlopokat, és 84 kg cukorból préselt szívecske konfettit talál. Kedves ajándék, remélem ilyen barátok mellett ellenségei sosem lesznek a lánykának! Sajnos az ünnepelt reakcióját nem sikerült megörökíteni, de a mellékelt ábrán MollyBabi arca mindent elárul a jelenség által kiváltott érzésekről. (WTF?)

Egyébiránt fejben kidolgoztam az ajándékötlet alternatív változatát, mellyel a férfiak népes tábora célozható meg. Ez azonban nem csak elvont és degenerált, hanem obszcén is, így ennek megvalósítása még várat magára a megfelelő tesztalany születése napjáig. :D Aki egyébként lát fantáziát a "konyhaművészetemben", az nyugodtan éljen az ötlettel, levédetni valószínűleg nem fogom :)

És amit majdnem elfelejtettem: a fentebb jellemzett "cukrászati remekművet" az idei év egyik legjobb buliján sikerült átadnom az Ünnepeltnek. Ez egészen pontosan a november 10-i Necropsycho táncest volt, ahol is a művész úr 5 órányi csodálatos muzsikával örvendeztetett meg minket. Nagy örömömre szolgált, hogy a saját szerzemények mellett, sok Dark Whisperrel közös produkciót is hallhattunk, a másik művész úr szeptemberi rituáléjához hasonlóan. Mindegyik kifogástalanul szuper élmény volt, így végre hallhattam élőben Ogount, igaz 2 hónap csúszással :) Hálás köszönet a zenészeknek, szervezőknek és a ruhatárosoknak is, akik egész éjszaka vigyáztak a mézeskalács-torta tepsiépségére! 

Jelen cikk témája a Professzor Asszonnyal folytatott hosszas vitánkat követően született meg. MollyBabi mindenképpen különböző genotípusú bárányok hízékonyságát, fejlődését, vágóértékét és húsminőségét befolyásoló tényezők és módszerek vizsgálatáról akart értekezni, én viszont ebből egy kukkot sem értettem, úgyhogy ragaszkodtam a saját elgondolásomhoz. Így kerülhet végül napirendre juhogolás helyett egy rövidke film ajánlása. 

Aki ismer, az tudja, hogy tőlem ez egy merőben szokatlan téma, hisz filmnézési szokásaim nagyjából megegyeznek Mósziéval (egy darabig bambulom a monitort, majd szépen lassan, a lágy duruzsolás ütemére, - ami lehet beszéd, soundtrack, lövöldözés, visítozás, vagy mindez egyszerre - bealszom, mint a szar). Igaz, most sem egy 3 órás melodrámával rukkolok elő, mindösszesen csak egy 60 percnyi tömör érdekességet ajánlanék minden kedves olvasóm figyelmébe.

A mű címe Liquid Crystal Vision, melyet magyar felirattal itt tudsz megtekinteni, ha viszont makogsz valamennyit külföldiül, akkor kattints ide a jobb minőségért! Szak avatatlan szemeknek első olvasatra valami zsé kategóriás dokumentumfilmnek tűnhet, mely arról szól, hogy vállalkozó kedvű egyének miként állítsák össze saját házi meth-laborjukat. Megnyugtatok mindenkit, hogy közel sem erről van szó :)

A filmben olyan nagyágyúktól, bölcsektől hallhatunk okos dolgokat, mint Terrence Mc Kenna, Raja Ram, Simon Posford vagy épp Goa Gil. Utóbbi, példaértékű zenész, jógi nyitja a filmet egy gyönyörű monológgal, amelyben rávilágít a goa bulik spirituális szépségére, a zene és a tánc fontosságára és az általuk létrejövő kozmikus harmóniára. Libabőr veszély! (Olyannyira magával ragadott és megihletett a nyitány, hogy azóta Mószival dolgozunk egy Goa Gilről szóló tracken. Erről majd még később beszámolunk.) Tulajdonképpen az egész film fület gyönyörködtető, amint bemutatja, hogy a pszichedelikus művészetek által hogyan kerülhetünk közel ahhoz, amik valójában VAGYUNK. Nincs Te vagy én, csak a MI. Megtudhatod a filmből, hogy miért is ragad magával a goa trance, és megmutatja azt is, hogy a szeretet és a zene gyógyít és csodákra képes! :)

Tudom, hogy laikusoknak úgy tűnhet, hogy ezek az arcok valamin csúnyán rajta maradtak a 70-es évek derekán, de azoknak azt ajánlom, hogy egy picit jobban ássák el magukat a szakirodalomban, olvassanak utána a pszichedelikumok pozitív hatásainak, és ne higgyenek el mindent, amit a propaganda média a semmirekellő oktatási rendszerünkkel és különböző inkompetens prevenciós mozgalmakkal együtt próbál a tömegek fejébe sulykolni. Ez a film nem egy hosszúra sikeredett LSD reklám, sőt az írásommal sem szeretnék senkit varázsgomba zabálására buzdítani, csak csupán egy másik szemszögből szeretnénk láttatni azt, hogy milyen az élet a psy után :) És nem, semmiképp sem egy tróger, szarkész, takonyrészeg nyolcmilliomodik balul elsült  dürer buli hajnalára, fecsi halomra és amfetamin hegyekre kell gondolni! Sokkal inkább arra, amiről a filmben szereplő, kedves kis idősödő hippikék beszélnek, ami oly elcsépeltnek tűnik, mindenki fújja kívülről és már a könyökünkön jön ki, mégis alig ismerek olyan embert, aki tényleg komolyan is gondolja: PEACE, LOVE, UNITY, RESPECT. 

Először is tisztázzuk, mi is az a mószi. Vannak azok az animációs sorozatok, amelyek direkte másnaposság, szarkészség állapotokra készültek, és ha olykor bele-bele fut az ember egy-egy görbébb éjszakába, akkor levezetésként ezek ájulásig való pörgetése számít a legstabilabb elfoglaltságnak. Ilyen például a Drawn Together vagy a Brickleberry. Utóbbi agymenés furmányos torzszülötte, egy mókus és egy nyúl vakrandijának végterméke a MÓSZI. Ahogyan Brickelberry magasan iskolázott vadőrei is megállapították, a Mószi a világ legcukibb állata, ezért előszeretettel becézem így a kis négylábú gyermekemet.

Na már most, ez a Mószi Kapitány pontosan a lábai számának okán, illetve egyéb sajátosságainak köszönhetően tartozik olyan rendszertani kategóriába, ami a legtöbb esetben lehetetlenné teszi a közös bulizást. MollyBabi leginkább a lasztizást, esetenként a másik kutyákkal való cimbizést részesíti előnyben, míg én, ha a szürke hétköznapokból való kiszakadásra vágyom, akkor egy zenés táncmulatságra megyek, jó esetben laszti nélkül. A legtöbb zenei esemény, amelyen előfordulok - legyen az koncert, vagy ittas-pajtatánc -  olyan helyen kerül megrendezésre, ami nem támogatja a kutyagyerekek jelenlétét. Bár, ha támogatná, Molly akkor is otthon maradna, a pihe-puha párnáján meditálni, míg én arcon pörgök. Igaz, nyáron kevésbé jelent problémát kutyasága, mert sok olyan szabadtéri buli van, ahova ebedvénnyel együtt érkezhet a nép. Ezek már sokkal barátságosabb megoldások a közös party hardra, hiszen a szabadban bármilyen hangos is a zene, a kutyák hallása nincs veszélynek kitéve, mert ha zavarja a hangerő, akkor tisztes távolságba megy a zajforrástól. Plusz jó pont, hogy a szabadban vannak botocskák is, és ha a labdáját elkeverné, vagy elvinné egy másik kutya, rengeteg más eszközt találhat, amivel aktivizálhatja a tomboló tömeg gyengébb láncszemeit is.

Legutóbbi alkalommal egy zárt terű buliba látogattunk el, természetesen Mószi nélkül, aki így csak lélekben lehetett velünk. Lélekben viszont ott volt, hiszen ő is hatalmas Osilocidalien rajongó, olyannyira, hogy hazaérkezésemet követően a 3 órás szettből fél órát el kellett dúdolnom, hogy megfeleljek az Őrült Arcú számonkérésének. A buli egyébként fergeteges volt! Igaz Kasatkát vártam nagyon, de a német úriember aznap esti műsora a nyomába sem ért a magyar trió kecskedarálásának. A Haunted Cosmos dallamainál szabályosan azt hittem, hogy meghaltam, és a mennyek országában a kis pufi puttók hárfázzák nekem a cirka 200 BPM környékén mozgó melódiákat. Aztán persze rájöttem, hogy nem is hiszek ilyesmiben, csak a 200 BPM-ben, és abban, hogy ez nem egy álom volt. Valószínűleg nem az volt, mert másoktól is azt az információt kaptam, hogy rettenet agyletevés zajlott a Yukban. Ha valamilyen véletlen folytán eljutna ez a pár sor a művész urakhoz, akkor nagyon szépen köszönöm az estét, mindenki nevében is! :)

MollyBabi pedig nagyon várja a szettet, reménykedik abban, hogy rögzítésre került, és esetleg ő is átélheti azt a katarzist, ami nekünk aznap estére jutott. 

Addig is nem épp sovány vigaszként ApiMacival való hétvégi romantikázós zene délutánunkon MollyBabi is kivehette a részét. A könnyed, megható dallamokat pedig ezúttal Varázsló szolgáltatta, legújabb, Indiában rögzített 2 órás mixével. Érdemes meghallgatni, garantáltan szórakoztató program, Mószi is ezt ajánlja.

Frissesség, jó érzés, csökkent mérsékletű hányinger - gondoltuk mi. Terror, rettegés, hol az ombudsman? - gondolta az iszonyat szagú MollyBabi.

Kutyásoknak és fesztivál szökevényeknek nem kell bemutatnom azt a kellemetlen jelenséget, amikor reggel, még mielőtt az első meleg napsugár végigsimíthatná fáradt arcodat, már megcsap egy bődületes kihánytfos jellegű szaghatás. A jobbik eset talán az, ha ez egy fesztiválon történik...ott kicsit arrébb mész, kiszellőzteted a sátrad, elmész zuhanyozni, vagy csak lecseréled következő idényre a baráti társaságodat. Ha mindez nem segít, akkor nézz körül, és állapítsd meg, hogy a trágyadomb illúzióját keltő illatfelhő teljes véletlenségből imádott kiskutyádnak köszönhető.

Nos, mivel az idei fesztiválszezonnak már rég vége, nem is sátraztunk, és a megfelelő higiéniára is törekszünk legtöbbször, ezért egyből a kutyára gyanakodtunk, amikor is milliónyi dögkaktusz rothadásának esszenciája csiklandozta meg orrnyálkahártyánkat. A kis Szar minden tőle telhetőt meg is tett azért, hogy ilyen kedves leírást adhassak az áldatlan állapotáról, ugyanis szagminta gyűjtő hobbijai közé tartozik a köztereken való 140 KM/H sebességgel száguldozás kutya és emberi ürülékeken keresztül, haltetemekben való lubickolás, posványos habfürdőzés, és gyakorlatilag bármi, ami az undorító kategóriát kimeríti. A gyermek mindennapi kalandjait ismerve tehát nem az a meglepő, hogy piros betűs munkaszüneti napon képes felfedni görény mivoltát, hanem az, hogy nem szoktuk naponta sósavas szagtalanító kénfürdőben áztatni. Mivel ez egy kevésbé humánus módszer, ezért hallgatva egy jóbaráti tanácsra, inkább felkerestünk egy Wash & Vau kutyamosodát. 

Hogy nem hallottál még róla? Nem gáz, tegnapelőttig nagyjából mi sem... De most már egyenesen imádjuk! Képzelj el egy helyet, ami egy kicsit olyan, mint a fürdőszobád, de valójában teljesen más: iszonyat mély kád (nem tud menekülni az áldozat), nincsen tele a kád pereme samponos és tusfürdős flakonokkal, van egy fasza, nagynyomású szőrszárító, és a legjobb: Te biztosan nem fogsz soha abban a kádban ülni! Nincs órákig tartó előkészület, majd még hosszabb romeltakarítás, a kutya mégis egycsapásra tiszta, és elfogadható illatú lesz. Ráadásul 0-24-ben üzemel a KutyaSzecska, így életed bármely pontján hányingered támad a gyerektől, csak bevágod a legközelebbi kutyamosógépbe, és maximum fél óra után boldog elégedettséggel, és egy kis illatfelhővel indulhatsz haza. Hatalmas találmány! Kössz srácok, hogy a panelkutyámból nem kellett lépcsőházkutyát avatni egy fél napra sem! ^^

MollyBabi nevében pedig köszönöm hősies Apinak a gondoskodást, bátorítást és a szökni nem hagyást. Ha tudná, mondaná....a mellékelt képeken is jól látható a felénk áradó szeretete.

Hála dicső, forradalmár hőseinknek és a munkaszüneti napok megállapíthatóságát kezelő hivatalnak (bárkiket, bármiket is takarjon ez utóbbi) ismét egy hosszú hétvégét tarthatunk országszerte. Más kérdés, hogy az "ünneplő tömegek" hány százaléka tudja, hogy miért nem kell kedden bemenni az iskolába, vagy a munkahelyre, de sem nekem, sem MollyBabi történész szagértőnknek nem tisztünk kvalitatív kutatási munkálatok nélkül, alaptalannak tűnő vádaskodásunknak hangot adni.

Egyszerűen inkább csak felkerekedünk az abszolút abnormális, verőfényes napsütéses, átlag +15 fokos októberünk kellős közepén, és olyan dolgokat csinálunk, amiket utazó nagykövet asszony terjesztett napirendre.

Ilyen például az őrült mosollyal, könyöklős kényelembe kerített, kifacsart kocsiban kuksolás. Sok kutyás ismerőstől hallottam, hogy a kis kedvencük nem rajong az utazgatásért, sőt vannak akik rendesen fizikai rosszullétet produkálnak tiltakozásuk jeleként, ám MollyBabira szerencsére ennek pont az ellenkezője igaz. 1000 wattos vigyorral az arcán, akár a szomszéd kocsijába is képes ezred másodpercek alatt beugrani, hiszen tudja, hogy az út végén hatalmas játék és Őfelségét minden szinten tisztelő ajnározás várja. 

Most is az egyik kedves barátjához, méltán hírhedt HúlióCicához látogattunk el, ahol rettenet fújások és futkározások vártak mindenkire (bár a mellékelt ábra csak az ezt megelőző uszítás pillanatait hivatott bemutatni). Nektek is csak annyit javasolnánk, hogy használjátok ki ezt a gyönyörű időt és nyomás ki a természetbe! Kutyával, macskával, aranyhallal, bármivel! És amennyiben mindehhez kellemes háttérzenére lenne szükségetek, akkor hallgassátok sok szeretettel Merkaba egy igen impozáns, lágy, esőerdő hangokkal és hangulattal tűzdelt Live Act-jét. Boldog hétvégét Mindenkinek!

Kihasználva a gyönyörű, napsütéses, késő őszi napokat, MollyBabi a lustálkodás helyett világfelfedező kalandokba fekteti erejét, már ha valamely szolgája a sok közül lehetőséget talál egyszemélyes puccos kíséret kialakítására. Legutóbbi útja során a mikológia szagértőjévé vált a Nagyasszony. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az itt közkincsé tett hiper plán, melyen hatalmas vigyorral az arcán épp egy Laetiporus sulphureu-t, azaz sárga gévagombát figyel meg természetes lelőhelyén. (A képért, és a délutáni játékban való hősies helytállásért ezúton is ezer köszönet Klemencsics Attilának.)

A mikológia iránt való érdeklődését nagymértékben köszönheti Estuardo Molina nevű, jó kedélyű guatemalai fickónak, aki Xochipilli dark psytrance projektjével varázsolt el minket a maják és aztékok szertartásaikra, természetközeli világukba. A Keep The Ritual Alive! címmel megjelent albumát jelentem, rongyosra hallgattuk, és igyekszünk eleget tenni a felszólításnak. Aki teheti, úgy, ahogyan azt maga az előadóművész és sok-sok évszázaddal visszamenőleg Mezo-amerikai ősei is tették. Aki pedig nem teheti (például MollyBabi) az pusztán csak a kedves kis földönkívüli lényezetek, a fungus csodálatával. Adódhat úgy, hogy mégsem ájulsz el a gombák okozta gasztronómiai élménytől, (nem csodálom, ki akarna földönkívüliket zabálni??) még akkor is törheted a fejed a nagy kérdésen, hogy mégis honnan jöttek ők, és hogy képesek minden nélkül létezni úgy, hogy közben megtartják az egyensúlyt és nem veszik át a hatalmat a bolygó és a gyarló emberiség felett? XD Rengeteg művészt ihletett már meg ez a témakör, nemcsoda, hogy MollyBabit is foglalkoztatja a kérdés.

Halihó Ebugatták!

A blog indításához az ötletet a fent mellékelt kép adta, melyen csodakutyám, MollyBabi zenei babérokra tör, megelőzve ezzel kedves kis szolgáját, azaz engem. A Professzor asszony hosszas Psytrance tanulmányai során úgy döntött, hogy bájos mosolyával, ügyes praclijaival, és kitűnő ritmusérzékével leseper mindenkit a színről és DJ MollerCoaster-ként szórja az igét a kiéhezett tömegeknek. Bár még nagyon a karrierje elején tart, és keverőpult hiányában inkább saját maga írja "gyönyörű" harmóniáit, már kitűzte a célokat, és próbál felérni a mesterekhez. Aktuálisan "Spiritual Science 2 "Back To The Mothership" a kedvenc albuma. Aki szereti a kellemesen sunyulós, forest mélységű, hi-tech jellegű darkpsyt, annak mindenképp ajánlom egy fültesztre! Ha nem zárom le a gépet, holnapra a Szagértő bizonyosan mixet rittyent belőle.