Jelen cikk témája a Professzor Asszonnyal folytatott hosszas vitánkat követően született meg. MollyBabi mindenképpen különböző genotípusú bárányok hízékonyságát, fejlődését, vágóértékét és húsminőségét befolyásoló tényezők és módszerek vizsgálatáról akart értekezni, én viszont ebből egy kukkot sem értettem, úgyhogy ragaszkodtam a saját elgondolásomhoz. Így kerülhet végül napirendre juhogolás helyett egy rövidke film ajánlása. 

Aki ismer, az tudja, hogy tőlem ez egy merőben szokatlan téma, hisz filmnézési szokásaim nagyjából megegyeznek Mósziéval (egy darabig bambulom a monitort, majd szépen lassan, a lágy duruzsolás ütemére, - ami lehet beszéd, soundtrack, lövöldözés, visítozás, vagy mindez egyszerre - bealszom, mint a szar). Igaz, most sem egy 3 órás melodrámával rukkolok elő, mindösszesen csak egy 60 percnyi tömör érdekességet ajánlanék minden kedves olvasóm figyelmébe.

A mű címe Liquid Crystal Vision, melyet magyar felirattal itt tudsz megtekinteni, ha viszont makogsz valamennyit külföldiül, akkor kattints ide a jobb minőségért! Szak avatatlan szemeknek első olvasatra valami zsé kategóriás dokumentumfilmnek tűnhet, mely arról szól, hogy vállalkozó kedvű egyének miként állítsák össze saját házi meth-laborjukat. Megnyugtatok mindenkit, hogy közel sem erről van szó :)

A filmben olyan nagyágyúktól, bölcsektől hallhatunk okos dolgokat, mint Terrence Mc Kenna, Raja Ram, Simon Posford vagy épp Goa Gil. Utóbbi, példaértékű zenész, jógi nyitja a filmet egy gyönyörű monológgal, amelyben rávilágít a goa bulik spirituális szépségére, a zene és a tánc fontosságára és az általuk létrejövő kozmikus harmóniára. Libabőr veszély! (Olyannyira magával ragadott és megihletett a nyitány, hogy azóta Mószival dolgozunk egy Goa Gilről szóló tracken. Erről majd még később beszámolunk.) Tulajdonképpen az egész film fület gyönyörködtető, amint bemutatja, hogy a pszichedelikus művészetek által hogyan kerülhetünk közel ahhoz, amik valójában VAGYUNK. Nincs Te vagy én, csak a MI. Megtudhatod a filmből, hogy miért is ragad magával a goa trance, és megmutatja azt is, hogy a szeretet és a zene gyógyít és csodákra képes! :)

Tudom, hogy laikusoknak úgy tűnhet, hogy ezek az arcok valamin csúnyán rajta maradtak a 70-es évek derekán, de azoknak azt ajánlom, hogy egy picit jobban ássák el magukat a szakirodalomban, olvassanak utána a pszichedelikumok pozitív hatásainak, és ne higgyenek el mindent, amit a propaganda média a semmirekellő oktatási rendszerünkkel és különböző inkompetens prevenciós mozgalmakkal együtt próbál a tömegek fejébe sulykolni. Ez a film nem egy hosszúra sikeredett LSD reklám, sőt az írásommal sem szeretnék senkit varázsgomba zabálására buzdítani, csak csupán egy másik szemszögből szeretnénk láttatni azt, hogy milyen az élet a psy után :) És nem, semmiképp sem egy tróger, szarkész, takonyrészeg nyolcmilliomodik balul elsült  dürer buli hajnalára, fecsi halomra és amfetamin hegyekre kell gondolni! Sokkal inkább arra, amiről a filmben szereplő, kedves kis idősödő hippikék beszélnek, ami oly elcsépeltnek tűnik, mindenki fújja kívülről és már a könyökünkön jön ki, mégis alig ismerek olyan embert, aki tényleg komolyan is gondolja: PEACE, LOVE, UNITY, RESPECT.